Freya

I am living in an apartment with two other girls. Our home is more than just a place where we sleep and eat. For me it is very important to have a feeling of coming home, especially during this time period, where the center of our vital interest is our home. Most of the time we get together in the kitchen or on the balcony. So in times of coronavirus these are my preferred places. Luckily, we have a yard where I can sit in the sun and read a book. My workspace is very clean and tidy because I don’t like it when it is messy.

Marcell

I’m living in a big village with my parents and my two dogs and two cats. I like to be at home very much. We have a garden, so I usually work, read and also relax there during this time. My family members live near to us, so we can help each other. I have taken photos about my workspace, my room, my living room (my father likes riding a bike, and he put his bicycles onto the wall), the garden, the kitchen, and about the flowers in front of the house. I like the colors of the house, it has a good effect on me.

Hamza

Fölöslegessé vált koronám:

A haj feladata az esztétika és fej/fejbőr védelme a nap sugarai ellen amit a karantén miatt nem tudok teljes mértékben kihasználni, így feladatát vesztette. A kialakult helyzetben az egyik szembetűnő változás az az, hogy az emberek nem tudnak fodrászhoz járni. Aprócska problémának tűnhet, de látványosan szemlélteti az ember saját testén azt, hogy a kialakult helyzetben, milyen megszokott rutinokról kellett lemondanunk. Erre reflektálva anyag hiányom tekintetében úgy döntöttem a munkámhoz a karantén alatt megnőtt, már-már zavaró hajtömeget használnám fel, így szimbolizálva jelen körülményeket a fejbőr védelme és szépségem helyett az egészséget választom.

Egyébkén, gondolkozok azon hogy személyre szabottan elkezdek maszkot “gyártani”. Mint anyagi és erkőlcsi jelkép/áldozat a karantén melletti elhivatottság jegyében. (Talán, ha igény van rá a megrendelő hajkoronájából. Bár szerintem arra nem sok jelentkező lenne.)

Újra édes az élet

Kép

Szociális életem digitalisan élem.

Kép

Mivel fontosnak tartom a karantén szükségszerűségét betartani,így én a rendkívüli veszély helyzet kihírdetése óta nem hagytam el lakásunk falait. Ebből fakadóan a bezártság érzetét, a kommunikáció -, illetve a társas kapcsolatok hiányát sokkal jobban érzékeltem az elmúlt hetekben ,mint a karantén egyéb más vonzatait.

Kérdés tehát : hogyan  védekeztem ebben az időben a korona vírus okozta fusztráció ellen? 

Köztudott tény, hogy a csokoládé fogyasztása kiváltja az endorfin termelést agyunkban. Melynek “működése” hasonló a morfiuméhoz, fájdalomcsillapító hatású és javítja a hangulatot. Mióta otthon vagyok önkéntelenül is hozzá nyúltam ehhez a “boldogság – forráshoz” ,amikor valójában egyáltalán nem vagyok édesszájú. Ennek a megfigyeléséből született acsokipapitos szájmaszk ötlete.

Mivel új a lakásunk és nem rég költöztünk be, így ebből fakadóan még nem túl felszerelt és a költözés során óhatatlan, hogy eltűnik pár dolog. Ennek számomra olyan vonzata volt, hogy anyag és hely, idegen arcok és komunikácio hiányában az iskolai feladatok mellett nehezen találtam olyan szabadidős tevékenységet, amivel  hosszú és tartalmas időre le tudtam volna magam kötni . Ezeket az én- időket a társas kapcsolatok nélkülözése miatt videó- játékkal azaz online téren zajlo komunikácioval váltottam ki. Ezért esett a választásom a kontroller felhasználására is.

Családi program

A családom mindennapjaiban a karantén megkezdése után 1 hónappal észlelhetők voltak a bezártság tünetei. A mosolyt, a kommunikációt felváltotta tehetetlenség, az elégedetlenség. Ezen próbáltam változtatni művészetterápia segítségével. Mivel szüleimnek és testvéremnek nincs szoros kapcsolata a művészettel, így hagyományos módon nem közelítette meg a projektet, izgalmas módot kellett kitalálnom arra hogy alkossanak.  Így jött az ötlet hogy én leszek a vászon és ők lesznek a művészek. A kívánt eredmény érdekében a művészetre jellemző precizitást felváltottam humorral és monotenaitással. Ezzel a hibázás lehetőségeket a minimálisra csökkentettem, így elkerűlve a negatív élményeket. Mindenkinek személyre szabott feladata volt, hogy ne kelljen túl, se aláteljesíteniük saját képességeiket. 

Az elején volt némi kétely bennük, értelmetlennek és butaságnak gondolták, hogy összematricázzák a testem, de nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz hogy ez a gondolat szertefoszoljon és önszántukból minden kötelezettségtől mentesen, ?saját szórakozásuk érdekében alkossanak? 

képeken szinte kézzelfogható az az atmoszféra ami uralkodott ebben a pár órában a szobán

‘Bár míg én 3 órán keresztűl mozdulatlanúl tűrtem, jó vászon mivoltomtól fűtve, visszatért a mosóly és rányomta bélyegét a műre.’

// Marschner Freya, Szilárd Alíz, Hanza Marcell